VERSEK

CZIRJÁK EDIT

S AKKOR VÁRATLANUL MEGSZÓLALT AZ ISTEN

versek

TARTALOMJEGYZÉK                                                         

KERESTELEK                                                                      

Hajsza                                                                                    

Ínség                                                                                      

Hurokban                                                                               

Polémia                                                                                  

Amputáció                                                                              

Üzenet                                                                                    

Fuvallat                                                                                   

Adjatok                                                                                   

Hangulatskála                                                                          

Dipólus                                                                                  

Pengeélen                                                                                

Cirkusz                                                                                 

Vonatra várva                                                                           

Keresztfényben                                                                        

Önző világ peremén                                                                 

Tudhattam volna                                                                      

Egyedül maradtam                                                                   

Perc                                                                                        

Miért?                                                                                     

Háborgás                                                                                

Jelentés a jelenből                                                                   

Vajúdás                                                                                  

ÚJ IDŐK                                                                               

Valaki                                                                                     

S akkor váratlanul megszólalt az Isten                                      

Divat                                                                                       

Hófehér ruhámat nem cserélem másra                                      

Karrieristák                                                                             

Demagógok                                                                             

Segélykiáltás                                                                            

Vágy                                                                                       

Anyám                                                                                    

Rekviem egy kitett csecsemőért                                               

Szélsodrásban                                                                         

Kereslek                                                                                 

Nyisd föl szemeim                                                                   

Keresd a Fényt                                                                       

Éhség                                                                                     

Akkordok fohásza                                                                  

Választhatsz                                                                            

Önzetlenül                                                                               

Idelent csak por honol                                                             

In memoriam Peter Pan                                                           

Gyermeki lélekkel                                                                   

Őszi falevelek                                                                          

Elmenőben                                                                              

Kell az Isten                                                                            

Húsvét előtt                                                                             

XX. századvég                                                                        

Nem elég már                                                                          

Ne félj                                                                                     

Kebleden                                                                                

Számvetés                                                                               

KERESTELEK

Sziklaszirtek, homokzátony,

tenger árja, tikkasztó sivatag

előmbe állt. Kerestelek.

Szédült szakadék, barlangsötét,

zúgó örvény, vércse karma

nem engedett. Kerestelek.

Villámfénynél, bozóttüskén

mezítláb gázolok át, ha kell.

Engedd, hogy megtaláljalak.

HAJSZA

Hajt a villám, hajt az árvíz,

hajt az árnyék, hajt a fény,

hajt a gyógyszer, hajt a kényszer,

hajt a muszáj, hajt a lét.

Hajt már minden, ember s isten

vagy csak én űzöm magam -

itt e fáradt zűrzavarban

kábán álltatom magam.

ÍNSÉG

Fekete kenyérhéj és szétszabdalt esély

mára. Étek a családnak holnapra kell.

…

Tűzvörös alkonyat csillogó szikrája

haja sötétjét fénybe borítja,

magzathordó ölét körülsimítja

s megpihen arcán annak, ki keres –

éltető napsugár, utolsó lehelet.

…

Ma semmi nincs, de holnap újra megpróbálja

mert nagy úr az ínség, hatalmas a KELL.

HUROKBAN

vergődünk önnmagunk

gyártotta szúrós

acéldrótfonatban s

egyre szorosabbra fonjuk

magunk körül a húrokat

saját kezűleg, s.k.

Egyre fájóbb kilátástalan

úttalan utunk, de

ragaszkodunk rozsdás

pókhálóvágyainkhoz és nem

vesszük észre, hogy kilátástalan

kilátástalanság a tér,

úttalan útjaink összegabalyodnak

és szorul, egyre szorul a hurok.

S vajon mi emberek, kik fölöttébb

értelmeseknek valljuk magunkat

csak ennyi, csak ennyi volna a

múlt és jelen, a holnap még meddig

várat magára hajnalpirosan.

Arra kérem Istenemet,

egyvalaki felkiáltson

megálljt intsen Mózesként -

Hé, emberek, figyeljetek

magunk mellett megyünk el.

POLÉMIA

Ady Endrének

Kun, nagyszemű fia a Hortobágynak

én megértelek.

Virágot őrizni szívedben

meddig lehet?

Káromkodni és fütyörészni,

nem értenek -

tűrni, nyelni fájón,

belém fojtják a szót!

Ághegyre tűznek, szívembe tépnek -

engedjem-e?

Mélyszürke ködben

mocsarak népe

cserző magány.

Átjáró nincsen, valaki segítsen -

feladjam-e?

Küzdve az árral, pirkad a hajnal-

merre tovább?

Gyönyör és világ, ékes kristályvirág -

maradjak-e?

Csorda, csak csorda, nyüszít és csámcsog,

ember tán messzi, nem látni sehol

várjak-e még?

Legel és kérődz, maszat a nyála,

ökörszempöttyök vékony hálója

tompán befed. Érezted-e?

Fáj az hogy élek, fáj az hogy érzek

és mit sem tehetek…

Tétlenségre ne ítéljetek!

AMPUTÁCIÓ

Szürke, kába alkonyatban

befalaztuk önmagunkba

szép homokvár álmaink.

Véres sebet nem vállaltunk,

rémkép-álarcot húztunk

leszabdalva sugaranként

csillagszárnyaink.

ÜZENET

József Atillának

Föld mélyén messze rám taposva

víz ölén csönd-viharverten

tűz fölött apró nyársra húzva

ég felé karmaktól rabolva

Nem én kiáltok.

Fák hegyén ágsebesre szúrva

cet gyomrába rettegve bújva

füstfészek fojtó fellegében

messzeség dörgő orkánjában

Nem én kiáltok.

A szívemet húzták nyársra

értelmemet tépték szerteszéjjel

Szent Katalinként vittek kínzatásra

szemeim nem láttak csak éjet-

Nem én kiáltok, csak a lélek.

FUVALLAT

Lenni, lenni, lenni,

lázadni és kérni,

Csendben imádkozni.

Sírni és nevetni,

dolgozni, remélni,

vágyni útra kelni.

Fellegekig szállni

valahol megállni

csöndben megpihenni.

Majd menni, menni, menni…

ADJATOK

Adjatok mindenből, hadd ízleljem

az élet ízét. Ne sajnáljon senki

édest, se keserűt, mámort, se szenvedést

sírást, se nevetést, keservet, ölelést

vad félelmet, reményt mi üdén éltet -

hogy igazán éltem, hadd mondhassam én!

HANGULATSKÁLA

Háborgó tenger hullámain

éjsötét vizek tükrében

kalandozom.

Pipogya csöndben, pittyogó ködben

én Ártatlan, szürke sebesült,

hánykolódom.

Hajszoltan, elhagyottan

félve, tépve, birkózva az árral,

nem adom fel - csak azért sem,

amíg bírok, küzdök a Mával.

A Holnap? Halovány derengés,

mely bizalomra serkent.

Pirkadó hajnalfény magvpattintó csöndje

fátyol képzeletek csodahívó gyöngye

csillan bukkan, ötlik egyre a szemembe.

DIPÓLUS

Fehér arcú fátyol szürke botrányt takar,

örökmozgók sokasága iránytűnek akar.

Körülöttem csupa csend, merev táj honol,

itt belül barna lármák tüze éget, lángol.

PENGEÉLEN

Pengeélen táncolunk

az élet nagy műsorában,

jól vigyázz, hogy le ne csússz,

s figyelj, hogy véred ne folyjon.

CIRKUSZ

Hosszú hajszálfonál élen

tünedeznek el álmok, csalóka

vágyak, csillogó ábrándok.

Lejtenék utánuk, röppennék

a légben, elkapom némelyet

s kezemből kiejtem.

Trapéz, szaltó, kötél,

egyik sem segített.

Most csak bűvölöm -

            a következőket.

VONATRA VÁRVA

Peronon álltam szívszorongva,

gyötrődve, félve hogy nem jön vonat,

s ha megérkezik, némán sivítva

zúg tova. Csontkőélre fagyott

remegő, síró sikolyom hangtalan -

engedjetek fel a vonatomra!

…

Vonatfény, kobraárny

kígyófény, vonatárny…

ÚJBÓL LEMARADTAM!

KERESZTFÉNYBEN

Keresztfényben, kereszttűzben

két tükörben hirtelen

látom magam, megdöbbenek -

ilyen vagyok? Nem hiszem.

Mások mindig másként látnak

mint ahogy én látom magam,

itt e ferde vakhomályban

a lelkünk is hontalan.

ÖNZŐ VILÁG PEREMÉN

Fázom.

Éhezem és fázom.

Nehéz idők jönnek.

Jó lesz félrerakni, amit nem ettünk meg,

a poshadt vizet is és a száraz morzsát,

meghinteni véle a holtak sírhantját.

Félek.

Szorongok és félek.

Őrült idők jönnek.

Jó lesz lecsiszolni kusza érzelminket,

hűs vízhez kivinni, lemosni tisztára,

ne érjen hiába világ végórája.

TUDHATTAM VOLNA

Már kétszer vertem le

a kérges vakolatot

mert azt hittem a

befalazott odúból

kiszabadítom

a királylányt-

de véres lett kezem

és kinevettek

a sárkányfiak.

Pedig tudhattam volna

hogy gyönge kezem

viperáknak nyújtom

segítségül és

ne sírjak, ha

megmarattatom.

EGYEDÜL MARADTAM

Egyedül maradtam figyelni a Mindent

s ne látni belőle semmit-semmit.

Egyedül maradtam félni a Félelmet

hívni a Keservet, fázni a Meleget.

Fázni a Meleget, keresni a Jót,

kérni az Úristent - én sötét vakondok

ki porban-sárban turkál hasztalan -

oh, mikor láthatom magam hogy újra

elinduljak hosszú-hosszú úton

csak legyen erőm, kitartás, hogy

boldoguljak, s bár elinduljak…

PERC

Karcsú agarak vadat űznek

űznek, űznek bekerítnek

rálő lesből könnyűszerrel

a Vadász.

Vörös sugár fénymalmában

nehéz szívű dobbanásnak

örökös forgatagában

kihuny a Perc.

Vérző vadnak fájó szívét

utoljára érinteném

megsimítnám, létrehívnám

szelídítném.

MIÉRT?

Úri dámán gyémánt ékszer

koldus botján szálka nő,

a szívekben kínzó tövis

lepke szárnyán sziklakő.

HÁBORGÁS

Poros, ecetszagú kis szobákban

kötelező olvasmány a gúny,

hazugság, ármány börtöncellájában

repülési vágyam kudarcba fúl.

JELENTÉS A JELENBŐL

Maroknyi hörgő csönd

végleg most elköszön

feketén-fehéren előttem áll.

Látván, hogy nem bírom

mi vár rám, sejtem most

viharos-zavaros nyugtalanság.

Tanulni kellene

fellépni küszöbre

az ember vállalja magamagát.

Értelem meghökken

a lélek most csöndben

szolgaként vállalja feladatát.

Maroknyi hörgő csönd

végleg most elköszönt

színesen-fényesen gyerünk tovább.

VAJÚDÁS

Kínosabb és fájóbb

selyemhernyó-sorsnál,

kígyóbőr-vedlésnél, farkas-ordításnál,

levetni keserves magam.

Önkínzás és kényszer

csalóka kényelem,

moccanok a burokban

én, világos világtalan.

Az értelem már eszmél -

kínok tetőzése.

De jaj, mi lesz ha egyszer

megmutatom magam.

ÚJ  IDŐK

Új idők, új arcok,

harcok és kudarcok,

régi harang.

Új kezdet, új szózat,

új ember, új szólam,

régi félelem.

Új idők, új arcok,

harcok és kudarcok,

ez életem.

VALAKI

Valaki bebútorozta a Mindenséget

hogy bárhová is mész

mindig otthonra találj

csak ne lökj ki másokat

mert vétked megkettőztetik

s te magad leszel hontalan.

S AKKOR VÁRATLANUL MEGSZÓLALT AZ ISTEN

Mint kit megjelöltek csillagszínű fénnyel,

szürke rivaldával, ólomnyi kereszttel -

ó, a kereszt az nagy, nem látom a végét,

érzem, tisztán érzem, mindig van segítség.

Botlom, sokszor botlom, nehéz kő a testem,

fiatal és bölcsebb, sokkal bölcsebb lelkem

új útra hív, erőt önt belém – indulnék.

Űzöm, lököm, hajszolom magam vérlepve,

s elzuhanok. Vége. Érvek és kétségek

hitemet törnék meg, bírom, még kibírom

csak porban fetrengni ne…

S akkor váratlanul megszólalt az Isten.

DIVAT

Vak vágyak hálójában

kénkőterhek súlya alatt

vergődik a szív, a lélek.

Fehér habok homályából

vakvágy-sereg felénk hatol

hogy megkísértsen,

cifra öltözékbe jól felöltöztessen.

Életünk nem más, mint állandó

álruháknak vetkőzése,

célunk hogy vetkőzzünk pőrére,

szabadra, ma-születettre.

Öltöztet a gúny, a tévhit

felruház a közöny, vakhit

prémeket ad ránk az önzés,

fénylő érmet hamis dicsfény.

Vak vágyak hálójában

magunk szőtte kénkőterhek

lehúznak és elveszejtnek.

HÓFEHÉR RUHÁMAT NEM CSERÉLEM MÁSRA

Fogja, fesse átal szennynek piszkos kérge,

tépje, rángassa bár kételyár és kényszer,

rágja, zúzza, marja sok igaztalanság,

hófehér ruhámat nem cserélem másra.

Szakadt rongyokban áll tépázott patyolat,

piszkos, bűzös leplet húztak a ruhámra,

nógat, serkent, perdít a tévhit, a kényszer,

hófehér ruhámat nem cserélem másra.

Lehet hogy gyöngy-ronggyal kárpótol az élet,

megadja, mit kérek s ne gondoljak arra -

álljon bár szakadtan, ütött-kopott, tépett

hófehér ruhámat nem cserélem másra.

KARRIERISTÁK

Betemetett csontokat kiásunk

majd újracsiszoljuk, összerakjuk

őket hogy eladjuk jó áron

s azt hazudjuk hogy a lehelet

mely embert teremt,

tőlünk származik.

DEMAGÓGOK

Csillogón pompázunk,

hamisan pirosan

csinosan csókra nyújtjuk

kis kacsónk ferde mosollyal.

Üres és kong, ábránd az élet.

SEGÉLYKIÁLTÁS

Segítsetek szállni.

Szárnyunk alá puhán

önbizalmat kössetek

és a reményt, a fényt

hogy repülni, szállni

nekünk is lehet.

Segítsetek remélni.

Egy bíztató kis szóval

puha tollainkat

napmeleg mosollyal

fénnyel beégetni

szívünkbe a reményt

hogy repülni, szállni

nekünk is lehet.

Segítsetek hinni.

Kézfogásra várunk

és hogy kimondjátok

amit mi magunkról

- szerényen, némán, fázón

nem merünk kimondani -

hogy repülni, szállni

nekünk megengedett.

VÁGY

Lennék szikra sötét égen

lennék fényben melegség,

harmat lennék minden éjen,

fátyolfényben égszínkék.

Lennék kristály barlang-mélyen

lennék kagylóban igazgyöngy,

sirály lennék messzeségben,

harmatködben zenitpont.

Lennék könnycsepp szelíd arcon,

gyémántvirág, az örömé,

lennék mosoly gyermekarcon,

szeretetem mindenkié.

anyám

volt egyszer vagy talán nem is

lehet hogy álmodtam csupán

ilyenkor minden színesebb

és kivirul a kék virág

anyám ne félj én véled leszek

megfogom öreg ráncos kezed

lesimítom halkan, szépen

a gondokat a terheket

a ráncokat az élet verte

sok barázdád ígérem hogy

megteszem csak egy

mozdulatomba kerül mert

tudod én akkor mikor te

gondoltál reám terád

mosolyogtam kissé szívszorongva

s te bátorítottál anyám

REKVIEM EGY KITETT CSECSEMŐÉRT

Fehér fagy

fagyos hó

csecsemő

takaró.

Víz árja

csend szobra

szívverés

lüktetés

most elpihen.

Hét szűk nap

mind szűk nap

anyatej

megaludt

ecetes.

Mosolya

csöpp hangja

nincs immár

nem sír már

holt kisded.

Sok volt sok

szenvedés

jöhet a

pihenés

édesdeden.

Holt tetem

elindul

siratva

siratja

édesanyját.

Fehér fagy

fagyos hó

csecsemő

takaró.

SZÉLSODRÁSBAN

Sodró szél tövestől

vén fákat kidöntő

nehéz-e, kell-e már

mennünk haza.

Kínzó félsz húrja peng

víz öble halkan reng

messzire-messzire

mi elviszünk.

Látatlan szövétnek

lángjában ki ég meg

csap oda-csap ide

loccsan a láz.

Fehér föld, barna hó

messzire elhívó

lesz-e még, kell-e még

elég esély.

Tiszafa sírhantja

szegfűszeg illatja

rengeti siratja

a hontalant.

Mély vizek medréből

vészsikoly kitörő

lávaként szipogó

síri nagy jaj

visszahúz, visszavár

de te már indultál

erre is, arra is -

mi legyen most?

Régen már eldöntve

pecséttel megkötve

ide húz - oda ráz

te sem tudod.

Sirálykar elnémult

a penge kicsorbult.

Féltő kéz felemel

magához vár.

Félelmed elcsitul

tenlelked leborul

keresve keresi

magamagát.

Szittyaszín csacsogás

rossz hályog, vakhomály

elmaradt, lenn maradt.

VAN BOLDOGSÁG.

KERESLEK

Kereslek omló vízsugárban,

kereslek tündéri kristályban,

kereslek selymes tó tükrében,

kereslek barlangnak mélyében.

Kereslek gazdag palotában

kereslek foszlott kis kunyhóban,

kereslek zsongó tömegárban

kereslek a néma magányban.

Kereslek napfényes homályban

kereslek éji világban

kereslek földön és az égen -

s talállak végül a szívemben.

NYISD FÖL SZEMEIM

Szemeimről évszázadok

mázsás, rút hályogát

vedd le Uram, segíts

meglátni Téged.

Értelmem gizgazos, kuszált

ösvényeit tisztítsd

meg Uram, hogy országútként

vezesse e fáradt vándort Feléd.

Füleim hallójárataiban

kígyók, rókák, hollók

fészkelnek ősi porban -

tedd meg e nagy munkát kérlek,

hogy élhessek csak Érted.

KERESD A FÉNYT

Keresd a Fényt, mely érted él

higgy, őt dicsérd

tiszta csengő szóval.

Szeresd, ím érted él

imádd, lejött közénk

isteni lélek, ajándék.

Figyeld a szíved s engedd,

hogy lassan átitasson,

add Neki életed, hogy örökké élj.

ÉHSÉG

Elcsigázott lelkem új életre kelne

gödrök bársonyából, magaslat-tüskéről

fellegszürkeségből, képzetfélhomályból

ismét útra kelne, újra útra kelne.

Megfáradott testem kissé megpihenne,

éhes farkas kínoz elcsigázott prédát

ki mindenütt mindent ellenségének lát -

beteg testben gyötrődik a lélek.

Éhezem a Testet, szomjazom a Vért

éhezem az élet kenyerét

szomjazom az Ifjúság vizét -

csak egy ÚT vezet A HALHATATLANSÁGHOZ.

AKKORDOK FOHÁSZA

Uram, engedd hogy húrom

kis akkordja szóljon

mindenkihez tisztán,

csodaszépen.

Hogy itató-közelben meghallják

a szarvasok és a fürge nyulak

halálhajsza közben és a bogáncs

alatt a virág megremegjen,

egy percig újra éljen.

Újra éljen minden ember

szívében a lángpalánta

lobbanása világítson

melegítsen, lelkesítsen

szeressen és megsimítson.

VÁLASZTHATSZ

Ha szárnyaid oly csillogók

s felragyognak az égig

világmegváltó álmaid,

ne félj és tudd, hogy az őrangyalok

mindvégig szeretnek téged.

De ha szárnyad fénye

árnyékot vet másra

hogy őértük is vagy

nem tudják, hiába -

ne félj, de tudd: beléd csimpaszkodva

lehúznának a sárba, porba.

Te mégse hagyd magad.

És akkor megfeszítenek.

Vagy engedj nekik, és

földrögként elfelejtenek.

ÖNZETLENÜL

megengedem hogy szóljon

mindenkihez, hogy érintsen

másokat a végtelen

éltető napmeleg

még ha fáj is, ha játék is,

árnyékot nem festek elé.

IDELENT CSAK POR HONOL

Idelent csak por honol,

néha egy-egy valahol

felcsillan s ilyenkor

a csillagokig ér,

visszfényében megfürdik a

porban csúszó nagyvilág.

De tudom jól, te is tudod

patyolat ruhára vágyik

immár fáradt lelkünk

és elmegyünk, utat törünk

a Napnak forrásához,

hogy tiszta ruhát váltson

selyemszálfonatból

mindaz, aki kér.

IN MEMORIAM PETER PAN

Hajt, nógat a cudar élet

alig eszmél a kisgyerek,

kinőjük gyermekcipőinket,

a világ mégsem ért minket.

Fáj, sajog a szűk cipőben

vérzik, vérzik sebes lábunk,

csak a cipőnk, csak az álmunk

ne legyen az enyészeté!

Hajt, nógat a cudar élet

alig eszmél a kisgyerek,

levetteti gyermekcipőinket -

a világ nem érthet minket.

GYERMEKI LÉLEKKEL

Gyermeki lélekkel

gyermeki kéréssel

gyermeki fohásszal

gyermeki mosollyal

állok Eléd.

Lelkem ó őrizd meg

imámat hallgasd meg

teljesítsd kérésem

még közelebb engedj

Magadhoz engem.

Viszem a keresztem

viszem Te nevedben

húz, visz, repít lelkem

csillagfényéveken

Tehozzád, Istenem.

ŐSZI FALEVELEK

Elmúláskor mi őszi falevelek

versbe szedjük a zsenge emlékeket,

mit értünk, láttunk, tettünk,

mit éltünk mg növekedtünk.

Észre sem vesszük, s ámulva, pörögve

belesodródunk a hófehér télbe,

s ő betakar, tisztít, altat csendesen,

hogy nekünk szép álmunk legyen.

Ha felébredünk majdan

rügyszító tavaszban

üdén-csodaszépen,

sose emlékezzük,

sose hívjuk vissza

fájdalmát halálnak.

elmenőben

kimosnám ruhámat

patyolat-tisztára

most még utoljára

mert szólítanak

s hogy megtudd

hogy hívva vagyok

hajnalfényű nyáron

ezüst selyemszálon

aláengedek majd

egy parány csillagot

KELL AZ ISTEN

Kellett a kéz

kellett az ész

a tied és

az enyém

s a másoké.

Hurrá, éljen

a szocializmus,

szabadok vagytok

akár a baromfik

konyhakés-közelben.

Kell a kéz

kell az ész

a tied és

az enyém

s a másoké.

Hurrá, éljen

a demokrácia,

szabadon repkedhetsz

elvették a ketreced

ki sem gondol teveled.

Kell a kéz

és kell az ész

de kell a hit

kell a kérés

és kell, ó, most

nagyon kell a

Gondviselés.

HÚSVÉT ELŐTT

lennék kendő

tiszta, puha, fehér

és megengedném,

hogy megtörüljék

lábaikat bennem

 a tanítványok

mert tudom hogy csak

ekkor lehetek

majd terítő,

oltárfehér,

és végignézhetem

- igen nagy kegyelem-

a kenyértörés

ünnepét

és

másnap

alig várnám

hogy odanyújtson

őrangyalom

Krisztus arcához

közel, ezután már

lepel leszek

tiszta, puha, fehér

és átölelhetem

- végtelen kegyelem-

Krisztusnak szent testét

XX. SZÁZADVÉG

Medvebőrbe bújtatott

farkasfoggal ellátott

álruhás világ.

Farsangi kép,

minden oly szép

a felszínen -

de legbelül

ott pusztít a rothadás.

NEM ELÉG MÁR

Nem elég már a szó,

a báva gondolat -

hőstettekre vágyó

lélek keresztje alatt.

roskadozva hordok

fájó láncokat -

lelkem hozzád kiált,

hogy üdíts, hass át

légy velem, légy velem

én Istenem.

NE FÉLJ

Fogyunk, egyre fogyunk

de nem sírunk, csak

hallgatunk mogorván,

kopott szárnytollakat

kalapunkra csapván.

Elsirat majd a föld

és elringat az ég

elesett lelkedben

a kék virág kikél

csak ne kergess délibábot -

ne félj, ne félj.

KEBLEDEN

Terített asztalodhoz ülök Istenem,

álmélkodva látom hogy nekem, csak nekem

szól e díszes meghívó, a fővendég

én vagyok csak, rajtam kívül nincs senki más.

Belém szúr a gond, hogy ezt nem érdemlem -

Te megnyugtatsz, hogy tudod jól, de szeretsz,

nagyon szeretsz, mint senki mást, annyira,

egyedül és megismételhetetlenül -

és én lassan megnyugszom kebleden.

SZÁMVETÉS

„Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a

bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben,

amely a bűnnek szolgál” (Bölcs 1;1,4)

Minden könyv kiolvastatott

minden ábránd visszatér

minden földrög megtapaszt

minden emlék elkísér.

Minden fának van árnyéka

embereknek kereszt sorsa

minden élő itt e földön

kezdettől halálra ítélt.

Mégis féljük, mégse várjuk

nékünk ítélt kínhalálunk

remegünk a számadástól,

délibábraj megkísért.

Íme, végül bölcsességre

örök isteni igére

vágyik halhatatlan lelkünk

önmagunkat felajánlván

e bölcsőben megpihenjünk.